25 éves a református templom





A törökbálinti református templom felszentelésének 25. évfordulóját ünnepelte a gyülekezet vasárnap, melyen az Erdős család jóvoltából címeres zászlót is átadtak.

Az istentisztelet után László Sándor tiszteletbeli presbiter idézte fel a templom építését, negyedszázaddal ezelőtt László Tünde lelkész vezetésével kezdődött meg az építkezés. Az anyagi forrás megteremtéséhez használt ruhákat árult a gyülekezet, valamint az akkori vezetés, dr. Elek Sándor polgármester - a telken kívül - jelentős összeggel támogatta a templom megvalósulását. “Ha nincs a lelkipásztor, a gyülekezeti tagok, Vermesy Sándor gondok és fia, akkor ma nincs templomunk” - idézte fel László Sándor. 

Kis Gergely Márton lelkipásztor szerint bátorság és erő kellett a törökbálinti református templom megépítéséhez. Kiemelte, bár a járványügyi helyzet miatt sokan nem vehettek részt az istentiszteleten, nem feledkeznek meg kemény és odaadó munkájukról. 

Bemutatták a gyülekezeti kórus CD-jét is, melynek logóját P. Boros Ilona, törökbálinti művész alkotta. Az istentisztelet végén Kis Gergely Márton felolvasta dr. Aradszki András országgyűlési képviselő köszöntő szavait, majd Elek Sándor polgármester emlékezett vissza az építkezés folyamataira. 




























Megjegyzések