Lassan járj, tovább élünk


Törökbálint elhelyezkedéséből adódóan jelentős mértékben ki van téve a fokozott forgalomból származó zajártalomnak, így joggal várható el az illetékes szervektől a kellemetlenségek kezelése.


A rendszerváltás után Törökbálintnak nem volt olyan polgármestere, és olyan képviselő-testülete sem, amely ne foglalkozott volna azzal, hogy megoldást találjon az évről évre egyre égetőbb problémára. Javaslatokkal, koncepciókkal, sőt, tüntetéssel is nyomatékot adtak a jogos igénynek, sajnos ez idáig eredménytelenül.

Ilyen előzmények után mindannyiunk örömére szolgálhat, hogy idén márciusban elkezdődik

az M1 és M7 elválási csomópontja valamint az M7 és M0 csomópont közötti szakaszon a már korábbiakban beharangozott dinamikus közlekedésfigyelő, forgalomszabályozó rendszer kiépítése.

Dr. Aradszki András, országgyűlési képviselő az elmúlt hónapokban már többször egyeztetett dr. Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár úrral, sürgetve az országosan is egyedülálló kísérleti rendszer mielőbbi kiépítését annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb elindulhasson a tesztüzem, mely az év közepére várható. Az érintett szakaszon a zajdetektorral vezérelt sebességszabályozás minden bizonnyal érezhetően védi majd az autópálya közelében élőket.

Az úgynevezett "okos eszközökkel" felszerelt rendszer feladata az lesz, hogy figyeli a forgalom erősségét és zajhatását, majd ennek fényében szabályozza a sebesség felső limitjét, s ha szükséges, visszafogja azt, így csökkentve a zajszintet - Törökbálint csendjének és nyugalmának érdekében.
 

 

Megjegyzések