Mi képviseletre esküdtünk!


Tájékoztatom Önöket, hogy a tegnapi képviselő-testületi ülést követően haladéktalanul új testületi ülést hívtam össze. A munkának folytatódnia kell!

Időpontja: 2020. július 02. (csütörtök) 09.00 óra

Az ok prózai, az este 9 óráig tartó ülésen a napirendeknek mindössze a töredékét sikerült csupán megtárgyalni.

Egyre inkább nyilvánvalóbbá válik, hogy az ellenzék - bár nem szeretem ezt a szót használni Törökbálint kapcsán, de lassan el kell fogadnom, hogy ők határozzák meg így magukat -, nem az én ellenzékem, hanem Törökbálinté.

A mögöttünk hagyott veszedelem, a bizonytalanságban töltött időszak mindenkit megviselt, hosszú ideje nem folytattunk együtt érdemi munkát. Ezért is kértem már az ülés elején türelmet, megértést és visszafogottságot. Azt, hogy minden képviselő a munkára koncentráljon.

Azonban az érdemi együttműködés helyett kaptam kioktatást, intelmeket, alaptalan vádaskodást, rendreutasítást. A város pedig nem kevésbé látványos ízelítőt kapott az elvárható munka akadályozásából, az újra és újra feltett értelmetlen kérdésekből, a végtelenített gáncsoskodásokból, azaz a vegytiszta obstrukcióból.

1895-ben Mikszáth – szabadelvű képviselőként – azt írta: „Az obstrukció a parlamentarizmus legnagyobb nyavalyája. Ha ez sokszor ismétlődik, vagy ha felette keményen lép fel, megöli a parlamenteket egyenként s végül a parlamentarizmust egészen.”

A tegnapi délutánt, estét elnézve, talán éppen ez a cél!

Elfogadásra került a zárszámadási rendelet és a megszületett a civil szervezetek támogatásáról szóló határozat. De az a "vita", ami a fentiek elfogadásához vezetett, az nemtelen és méltatlan a majd 30 éves törökbálinti önkormányzatiság történetéhez.

Soha nem szabad elfelejteni, hogy mi képviseletre esküdtünk!
Sokszor és sok esetben tettem már meg, hogy mondanivalójukról lehámozva az obstrukció köntösét igyekeztem kéréseiket, javaslataikat beépíteni, befogadni. Gyakorta nem is azzal van baj, amit mondanak, hanem azzal, amilyen stílusban és céllal teszik mindezt.

Képviselőtársaim! Az előremutató vita még mindig az észérvek ütköztetése. A konstruktív munkához az érveknek megalapozottnak kell lennie, a légből kapott, végtelenül demagóg és populista megnyílvánulasok nem tekinthetőek érvnek. Bár el kell ismernem, ha az érdemi munkát nem is, a hangulatot kiválóan megalapozzák!

Ha a normális munka ellehetetlenítése a cél, ha önök az indulatok gerjesztésében látják a politikai önigazolást, akkor rossz úton járnak. Még akkor is, ha ezt az országos csapásirányukhoz igazodva, a minden alapot nélkülöző áldozati szerepben tetszelegve teszik. Ugye ismerik a tanmesét a farkast kiáltó fiúról. Hamarosan önöknek sem fognak hinni.

Ellenzékként defininiálják magukat, de mi tudjuk, hogy a Haza és Törökbálint sem lehet ellenzékben! Én is azt tanácsolom, próbáljanak felnőni a feladathoz.

Elek Sándor
polgármester

(forrás: Törökbálint Város Polgármesterének hivatalos Facebook oldala)

Megjegyzések