Volf György nyelvi vetélkedő

 
„A legértékesebb hungarikum, maga a magyar nyelv” – mondta köszöntő beszédében Kiss Gábor, nyelvész, lexikográfus, a Volf György Nyelvi Vetélkedő díjkiosztó ünnepségén. A versenyt két év kihagyás után, immár 23. alkalommal rendezték meg a Munkácsy Mihály Művelődési Házban, szerdán délelőtt.

A törökbálinti születésű, nemzetközi hírnévre szert tett nyelvész emlékére létrehozott vetélkedő sorozatot, Scheiblinger Péter volt önkormányzati képviselő, és Czukor Györgyné, Erzsi, a Volf György Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény nyugalmazott vezetője álmodták meg, több min két évtizede. Azóta sok száz általános és középiskolás diák mérte össze tudását, és szerzett elismerést önmagának, és iskolájának egyaránt. Így volt ez az idei fordulón is, ahol nyolc évfolyamban osztottak ki okleveleket és jutalomkönyveket a legjobb teljesítményt nyújtó diákoknak, sőt a felkészítő tanároknak is, akik lelkesen buzdították tanítványaikat.
 
 
 














Megjegyzések