“Csak tettem, ami a dolgom...”

A múlt héten került átadásra a képviselő-testület által odaítélt 2020. évi Szeretet és Gondoskodás díj, melyet Elek Sándor polgármester Elchlinger Gyulának, a Városgondnokság karbantartási részlegvezetőjének nyújtott át. 

A díjazottat sokan ismerhetik Törökbálinton, hiszen nem csak az Önkormányzat elkötelezett munkatársa, de a római katolikus közösség meghatározó tagja is. Az elmúlt hónapokban koordinálta az önkéntesek beosztását, szervezte az ételkihordást, a felajánlásokat, az útvonalakat, az autókat. Pontosan tudta, ki miben, mivel tud segíteni. 

TörökbálintMA: Számított rá, hogy effajta elismerésben részesül?

Elchlinger Gyula: Abszolút meglepetésként ért! Volt egy pillanat, amikor megmozdulni sem tudtam, mert nem szeretem az ilyen nyilvános megjelenéseket. Utólag természetesen nagyon jól esik, számos pozitív visszajelzést kaptam, hogy jó helyre került a díj. Én azért úgy gondolom, biztosan van, aki méltóbb lett volna az elismerésre. 

Én csak tettem, ami a dolgom volt.

TbMA: Milyen feladatokkal bővült a munkaköre az elmúlt hónapokban?

E.Gy.: A Városgondnokság karbantartási részlegvezetőjeként 5 óvoda, a bölcsőde, a gyermekorvosi rendelő, valamint a TTC-sportpálya karbantartása és üzemeltetése tartozik a hatáskörömbe. 14 kolléga munkáját felügyelem, beszerezzük a karbantartáshoz szükséges eszközöket, időnként vállalkozókkal tárgyalok. A járványhelyzet ideje alatt előre vettük azokat a nagyobb felújítási munkákat, amelyeket nyáron szoktunk végezni, ezen felül az ételkihordás megszervezése, az önkéntesek bevonása volt a feladatom.

A váratlan helyzetben ismeretlen volt március elején minden, hirtelen azt sem tudtam, mit hogyan fogok csinálni. Ugyanakkor arra gondoltam, ha polgármester úr ihletett kapott a Jóistentől, hogy engem bízzon meg, akkor a Jóisten erőt ad majd nekem a munka elvégzéséhez.

TbMA: A civil élete mellett a Törökbálinti Római Katolikus Plébánia világi elnöke is. Vezető személyiségként gondol magára?

E.Gy.: Egyáltalán nem. Ha megbíznak valamivel, akkor azt mindig a legjobb tehetségem és tudásom szerint végzem el. Ez talán még gyerekkoromból ered. Tízévesen édesapám gyerekkori barátja és akkori főnöke mondta nekem, ha felnövök, akkor előbb-utóbb lesz egy főnököm, aki feladatokkal bíz majd meg. Ezeket a feladatokat mindig a tehetségemhez és tudásomhoz mérten legjobban végezzem el, és csak akkor mondjam, hogy kész vagyok, amikor úgy érzem nem tudok többet hozzátenni. A mai napig ehhez tartom magam.

TbMA: Hogyan lehetett szinte egyik pillanatról a másikra rendszerben működni?

E.Gy.: Több dolog is felmerült bennem. Az elején több helyszínre is szállították az ételt - kezdetleges körülmények között zajlott a porciózás. Ahogy teltek a napok, úgy kristályosodott ki előttem a rendszer. A várost területekre osztottam fel, a területeket utcákra, majd kiszámoltam, hány autóval érdemes lefedni a területeket. Ezek alapján kerestem fel az önkénteseket, akik közül sokan folyamatosan rendelkezésre álltak, vagy hoztak még több segítő kezet. Nagyon jó volt látni, hogy számos barátság született ebben az időszakban, mindenki társadalmi és anyagi helyzettől, kortól és vallástól függetlenül egy csapattá kovácsolódott össze.

Számtalan pozitív tapasztalatot nyertünk, sok önkéntes köszönte meg, hogy részt vehetett a közös munkában. Volt aki arról számolt be, hogy míg az elején maximum 1 óra alatt végzett az ételek kihordásával, a végén még 3-4 órájába is beletelt, mivel mindenhol megállították beszélgetni. Az egyik leghálásabb pillanat volt, amikor egy család levelet írt nekünk, amiben megköszönték az önkéntesek, az ételszállító, valamint az Önkormányzat munkáját.

TbMA: Mit nevezne meg legnehezebb feladatként?

E.Gy.: Mindig volt valamilyen nehézség, egyiket sem tudnám első helyre tenni. Egy kicsit örülök is, hogy szinte minden napra jutott valamilyen baki, mert ez csak azt mutatta meg, hogy emberből vagyunk. Előfordult, hogy kevesebb ételt hoztak vagy elkeveredett pár adag, ugyanakkor mindig sikerült megoldani a felmerülő problémákat.

Összességében nagyszerű csapattal dolgozhattam együtt, akiknek nagy része már jelezte, hogy amint a szükség úgy kívánja, rájuk ismét számíthatok.