Köszönet a fáradhatatlan szolgálatért


Ünnepi vacsorára invitálta csütörtökön este Elek Sándor polgármester azokat az önkéntes segítőket, akik részt vállaltak a koronavírus-járvány elleni sikeres helyi védekezésben. Az önkéntesek mellett jelen voltak mindazok, akik oroszlánrészt vállaltak a védekezésben, feladataikat sokszor erőn felül végezve, munkájukkal maximálisan helyt álltak a soha nem látott körülmények között is.

Az est folyamán, valóban megható körülmények között került átadásra a 2020. évi Szeretet és gondoskodás díj. A díj átadását percekig tartó vastaps követte, ezzel mondva köszönetet Elchlinger Gyula fáradhatatlan, rendíthetetlen szolgálatáért.

A vacsorát megelőzően pedig az intézményvezetők fejezték ki egyöntetű köszönetüket polgármester úr felé, a járvány ideje alatt tanúsított felelősségteljes döntéseiért, mindenre kiterjedő figyelméért.

















































Megjegyzések