“Készítsétek az Úr útját…”





23. alkalommal gyűltek össze a hívők a Szeretet Földje Találkozón a római katolikus templomban, ahol először zenés, dicsőítő imaóra vette kezdetét a Te Deum együttes közreműködésével, majd előadásokat hallgathattak meg a jelenlévők. 

A katolikus rendezvény nem csak katolikusoknak szól, víziója, hogy Isten szeretete minden átjár, a jóságot és békességet hirdetve.

Az ebédszünet után gyógyító mise következett, majd a Szeretetláng Kápolna és Közösségi Házban nyílt meg Prazsák Csilla kiállítása. A művésznő mesélt a hittel való kapcsolatáról, majd pár szóban bemutatta képeit is. A megnyitó keretében férjével és fiával együtt zenéltek is.














Megjegyzések