Friss nyugdíjasként már a folyatáson gondolkodik Papp Ildikó, a Zimándy Ignác Általános Iskola idén nyugdíjba vonult testnevelő tanára. Több mint harminchárom éves törökbálinti pályafutásának eredményeit a város képviselő-testülete az idei évben Volf György-díjjal ismerte el, amelyet összevont díjátadó keretében októberben vehetett át.
Törökbálint MA: Milyen érzés volt, hogy Ön nélkül indult az idei tanév a Zimándyban?
Papp Ildikó: Amikor nyugdíjba mentem két osztályom elballagott, de másik kettő maradt. Néha, amikor bemegyek az iskolába, körbevesznek a gyerekek és hívnak vissza, ami nagyon jó érzés, de úgy gondolom, itt volt az ideje a váltásnak.
TbMA: Szaktanárként és osztályfőnökként is elbúcsúztatta az osztályát tavaly. Ez igazán szép befejezés.
P.I.: Igen, éppen úgy alakult, hogy osztályfőnökként a tavalyi tanévben ballagott el az osztályom, és ezzel együtt én is nyugdíjba vonultam. Sajnos, a járvány miatt minden elég kurtán-furcsán alakult. Elmaradt a ballagás, amit mindannyian nagyon sajnáltunk.
Azért annak örülök, ha szűk körben is, de el tudtuk búcsúztatni őket. Ott volt az alsós osztályfőnökük is, és jó volt látni, hogy a kis gézengúzokból, akik elsőben voltak, milyen klassz fiatalok váltak.
TbMA: Mire emlékszik vissza legszívesebben az elmúlt évekből?
P.A.: Nagyon szerettem csinálni a „Dobd a kosárba” programot. Ez a kosárlabdázás bevezetője, amely már az elsős korosztálynak is szól. Szép eredményeket értünk el a gyerekekkel.
Tavaly a felsős lánycsapattal, akikkel elsős koruk óta dolgoztunk együtt, megnyertük a megyei bajnokságot. A győzelem után felkerültünk a területi elődöntőbe, de sajnos a járvány ezt a tornát is meghiúsította.
Nagy kár, mert a lányok igazán nagyon tehetségesek, ügyesek és jó formában voltak. Jó esélyünk lett volna egy szép eredmény elérésére.
Méltó befejezése lett volna ez a pályafutásomnak is, de ez sajnos nem sikerült.
TbMA: Van olyan tanítványa, aki profi sportoló lett?
P.I.: Profi focista lett például Hegedűs Jani! Bár a pályafutásához én csak annyit tettem hozzá, hogy én voltam a testnevelő tanára, de így is nagyon büszke vagyok az eredményeire.
TbMA: Mire a legbüszkébb tanári pályafutásával kapcsolatban?
P.I.: Sok szép eredményt értünk el a gyerekekkel, de a legjobban mégis annak örülök, arra vagyok a legbüszkébb, hogy amikor a városban találkozom régi tanítványokkal mindig kedvesek, köszönnek, megkérdezik, hogy vagyok - szóval érzem, hogy jó szívvel gondolnak rám. Ez nagyon jó érzés.
Visszanézve azt is nagy eredménynek érzem, hogy a pályafutásom alatt nem történt súlyos baleset. Harminchárom év alatt talán kétszer fordult elő, hogy orvost kellett hívni, de szerencsére ezek a sérülések is teljesen meggyógyultak.
TbMA: Annyira fiatalos, olyan erősnek tűnik! Mindannyiunkat meglepett, hogy nyugdíjba ment. Miért döntött így?
P.I.: Testnevelést tanítani speciális dolog. A tornaterem világa veszélyeket is rejt magában, és a tanárnak megfelelő fizikai és szellemi kondícióban kell lennie ahhoz, hogy a munkáját jól tudja végezni.
Túl a hatvanon, több mint 30 év tanítással a hátam mögött, már úgy éreztem, itt az ideje, hogy átadjam a stafétát a fiataloknak.
Ma is nagyon szívesen vagyok a gyerekek között, de ahogy szállnak az évek, az ember egyre nehezebben alkalmazkodik, egyre rugalmatlanabb lesz.
Amikor már nem érted a tanítványaid tréfáit, ha már nem érted a zenéjüket, akkor szerintem itt az ideje abbahagyni.
TbMA: Tanított más tárgyat is a testnevelés mellett?
P.I.: 1987-től folyamatosan osztályfőnök voltam, főszakom volt a testnevelés. Mellette biológiát is tanítottam, ez a tárgy azóta maradt el egy kicsit, mióta a testnevelést heti öt órában tanítjuk.
TbMA: Sokat változtak a gyerekek az elmúlt években?
P.I.: Persze, változtak. De szerintem nem rosszabbak lettek, csak mások. Ahogyan a környezet is más, amiben felnőnek.
A fizikumuk most is, ahogy régen, inkább aszerint alakul, hogy a családnak, amiben élnek, mennyire fontos az egészséges életmód, a sport, a mozgás.
Amiben nagy változást látok, az a közösségi élet elmaradása. Nincsenek fiatalok az utcán, nem kerékpároznak, beszélgetnek, a barátságaikat leginkább elektronikus formában élik meg, ami azért nem biztos hogy jó.
TbMA: Mit szólt, amikor megtudta, hogy Önnek ítélték a díjat?
P.I.: Nagyon jól esett. Amikor polgármester úr az ünnepségen az érdemeimet sorolta, érdekes volt végighallgatni, hogy tényleg, ezt mind végig csináltam!
Teltek az évek és én csak tettem a dolgom. Soha nem összegeztem magamban így a pályafutásomat, és jó érzés volt érezni, hogy értékes volt, amit csináltam.
TbMA: A családja mint szól, hogy nyugdíjas lett? Több időt tölt velük?
P.I.: Két fiam van. 1987-ben költöztünk abba a házba, ahol most élünk, és a kisebbik fiam családjában van már két kisunokám is. A karantén időszakát arra használtuk fel, hogy lakást cseréltünk, én költöztem a kisebbik lakrészbe, hogy ők a gyerekekkel jobban elférjenek. Nem unatkozunk, az biztos!
TbMA: Mik a tervei a jövőre nézve? Tervez valamilyen visszatérést?
P.I.: Nagyon élvezem a friss nyugdíjas szerepet, így több időm marad az unokákra. Persze azért már gondolkodom a visszatérésen, vagyis a folytatáson. Azt tervezem, hogy hamarosan újra tanulásra adom a fejem. Speciális testnevelést igénylő gyerekekkel szeretnék foglalkozni.
Ez fizikailag talán nem annyira megterhelő, viszont kihívásokkal teli, szép feladat.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése