A kitelepítés áldozataira emlékeztünk


76 évvel ezelőtt, 1946. február 7-én kezdődött meg a törökbálinti svábok kitelepítése,könyörtelenül, embertelen módon sebezve meg közösségünket.


Törökbálint a II. világháború végéig német nemzetiségű település volt, ezért a német nemzetiségi kultúra, a sváb hagyományok ápolása, valamint a nemzetiségi értékek megőrzése mindmáig kiemelten fontos Törökbálint számára.

A második világháború után országszerte tömegesen telepítették ki a németeket, amit sokszor brutális kegyetlenséggel hajtottak végre. 1946 és 1948 között mintegy 185 ezer német nemzetiségit fosztottak meg állampolgárságától, és telepítették ki őket a romokban heverő Németországba. A törökbálinti svábok kitelepítése 1946-ban vette kezdetét, több száz embert szállítottak el a budaörsi vasútállomásról.

A családok szétszakításáról, a 73 évvel ezelőtti igazságtalanságról a Német Önkormányzat és Törökbálint Város Önkormányzata is megemlékezett február 9-én a Sváb téren. Elek Sándor polgármester ünnepi beszédében megemlékezett a januárban elhunyt Ludwig Ferencről, Törökbálint város díszpolgáráról, aki kitelepített törökbálinti lévén sokat tett azért, hogy az óhaza, Törökbálint ne halványodjon el az évek során a kitelepített emberek és gyermekeik emlékében. Hosszú éveken át volt motorja a Süsseni Magyarok Egyesületének. Az ünnepségen a Grossturwaller Musikanten zenélt, illetve a Zimándy Ignác Általános Iskola diákjai német és magyar nyelvű múltidéző műsorát tekinthették meg a jelenlévők.

A Kitelepítési Emlékmű előtt Törökbálint Város Önkormányzata és Intézményei, Dr. Aradszki András országgyűlési képviselő, valamint civil egyesületek és pártok képviselői rótták le kegyeletüket és helyezték el a megemlékezés koszorúit.
 



 

Megjegyzések